Ha egy lány jelentkezik egy olyan versenyre, ahol szinte csak fiúk vannak, rögtön az a kérdése mindenkinek, hogy mégis mit tudtál te ott csinálni? Van, aki viccesen kérdi: „Talán főztél nekik, amíg fúrtak?”, „Nem. Fúrtam én is velük.” Ilyenkor persze jön a csodálkozás, és egyből mindenkit érdekel, hogy valójában mit tud egy ilyen fiús versenyhez hozzátenni egy, a másik nemből való személy.
Az ötlet, hogy csatlakozzak a csapathoz, nagyon tetszett. Az előző versenyen, ahol indult a csapat, azon is ott voltam, de formailag akkor még csak szurkolóként. Most viszont bebizonyítottuk mindenkinek, hogy igenis kell minimum egy lány a csapatba.
Tehát mit is csináltam én konkrétan ott?
Először is kitöltöttem a jelentkezési lapunkat, majd leadtam.
Azaz, azt lehet mondani, hogy a legelejétől benne vagyok a munkában.
Az ezt követő tervezési időszakban segítettem kitalálni, hogy mégis milyen legyen, hogy nézzen ki az autó. Rajzoltam a vázlatokat, ötleteket gyártottunk közösen, valamint figyelmeztettem a srácokat a határidők betartására.
Ha késlekedés volt, siettettem őket.
(… még hogy a lányok készülnek sokáig
)
Aztán jött a csapatplakát. Rengeteg féle fényképet, hátteret, fotókészítő programot végignéztünk mindannyian. Végül a mellett döntöttünk, hogy mindenkiről készíteni kell egy képet, amit majd összegyúrunk. Ebben is segítségre találtak személyemben, s noha végül nem én készítettem el a plakátunkat, azt a progit, amivel készült, előszeretettel használom azóta is. Aki pedig megnézte a plakátokat, sokuktól azt a visszajelzést kaptuk, hogy nagyon jó lett. Túlzás nélkül mondták, hogy miénk lett az egyik legjobb.
De a csapatplakátok miatti „örömködés” nem tarthatott nagyon sokáig, hiszen rá pár napra mehettem is Nagy Lacival az Egyetemre, hogy elhozzuk a fúrókat.
Az egy vicces pillanat volt, mikor 3-3 fúróval mentünk keresztül az Campuson, és mindenki nézett, hogy vajon mit csinálhatunk. (Na igen… november-december környékén a nagy átlagnak még fogalma sincs róla, hogy a háttérben már elektromobilok tömegei készülnek garázsokban, sufnyikban, udvaron, vagy bárhol.)
Viszont a csapatok tagjai igen nagy munkában voltak a háttérben. Jó pár délutánt eltöltöttünk Gergőéknél, ez alatt a pár hónap alatt.
Készültek a részletes, és teljes rajzok. Közben az építés, és a hozzá szükséges anyagok, szerszámok, kütyük begyűjtése is elkezdődött nálunk is. Ekkor kaptam én is sokféle feladatot. Méregettem, ellenőriztem a kocsit, hogy minden a rajzok szerint alakuljon. Fúrtam-faragtam, féket állítottam, vagy amíg hegesztettek, az éppen szükséges alkatrészekért ugrottam el a boltba. Szóval azt lehet mondani, hogy a hegesztésen kívül mindent csináltam az építés alatt, amit a fiúk is. Először is, amit fontos megemlíteni: a kormányra ragasztottunk Gergővel háromféleképpen burkolatot. De valami sose tetszett valakinek, így megint és megint újat próbáltunk.
Vagy a másik példa az ülés… Régi Skoda ülésekből (köszönjük Lackó) készítettük el a saját kagylóülésünket. Tehát az én legnagyobb munkám talán mégis ebben a dologban van benne a leginkább.
Újra kellett drótozni az egész vázat széltében-hosszában, majd a „leghapciteljesebb” meló következett, ami után úgy néztünk ki, mintha morzsában fetrengtünk volna: szét kellett vágni az ülések szivacsait, hogy ráilleszkedjenek a vázra. Mondhatom, egy darabig jól el voltam ezzel
. Aztán ragasztás … varrás, huzat rá… varrás. De az eredmény nagyon kényelmes, valamint jól kinéző lett.
Mint ahogy a csapatvideó is nagyon szép és jól sikerült műalkotás lett.
Az egész film leforgatása egy napunkba került, mivel közben építettünk is. A végeredmény pedig… azt hiszem, magáért beszél. Megannyi dicséretet bezsebeltünk érte. S noha voltak rá irigykedők is, mi nem törődtünk velük. A Youtube videó megosztón rengetegen megnézték, s a Bosch honlapon úgyszintén szavaztak ránk.
De természetesen nem a videó szavazás volt akkor a legfontosabb a számunkra. A csapatvideók leadási határideje után pár nappal ugyanis már következett a gépátvétel. Ezen a pár napon újra teljesen szét kellett szedni a verdát, hogy lefesthessük, majd összerakjuk, hogy minden elfoglalja a végleges helyét. Párszor lejátszottuk, hogy hogyan tudjuk bepakolni a fúrókat, milyen gyorsasággal, majd futottunk vele jó sok próbakört. Nem kíméltük a gépet.
Valamint, természetesen gyakoroltattuk a pilótánkat, hogy minél ügyesebb legyen. Bár, mivel tapasztalt sofőrről van szó, simán átment minden akadályon. Talán a „mozgó szlalomozás” volt legjobban erőt próbáló feladat… mivel elszaladtak a bábuk.
Nem úgy, mint 15-én. Akkor már rögzített pályán kellett végighaladnia az automobilnak. Minden tesztet gyorsan letudtunk, csak az oldalsó láb, és váll védelemnél szóltak, hogy ide még kellene valami az esetleges borulásos sérülés elkerülése végett. (Na, aznap meggazdagodott az OBI
… nagyon sok csapatnál „belekötöttek” ebbe a hibába, s ki éppen mit talált ki, mit hegesszen oda, … szaladt át a szemben lévő áruházba.) Eléggé nyugis volt egyébként ez a nap. Főleg miután átmentünk mindenen, s várhattuk a másnapot. Este még elmentünk a bográcsozásra, s mindenki nagy örömére meghallgattuk Andee-t
… aki nem férfi, és nem DJ.
Ezzel az élménnyel mentünk este haza, s már készültünk is a holnapra. A verseny napjára. Reggel korán beérkeztünk a Sportcsarnokba, ahol rögtön megpillantottuk a kocsinkat. Még gyorsan pár támogatói matricát felragasztottam, s vittük ki a tesztkörre a járgányt. Míg sorra kerültünk, azt hittük, hogy megőszülünk. De ez legalább felkészített minket arra a várakozásra, hogy majd csak az utolsó körben következünk – akkorra sorsolták a csapatot. Ám mikor elérkezett a mi körünk, már teljesen felkészültünk a fúrók beillesztésére, az indításra, mindenre. Legalábbis azt hittük. A hirtelen sok „gáztól” leugrott a lánc. De ennek ellenére nagyon jó kört futottunk, s az ezzel a kis problémával elvesztett időt hamar behoztuk. Szuper volt látni, hogy hogy megy a kis építményünk. Tovább is jutottunk vele.
Úgyhogy várhattuk a következő fordulót.
Ennél a menetnél már simán ment az elindulás. Csak olyan csapatokkal versenyeztünk, akik szintén nagyon keményen küzdöttek, szóval ez már sajnos nem lett meg. Viszont mindkét versenyről filmet készített a fedélzeti kameránk.
Aminek mindenki a csodájára járt. (Az említett videókat meg is lehet nézni például ezen a honlapon is.) Ezeket visszanézve újra átélhetjük mi is a verseny izgalmát, s újra fel-felélednek bennünk azok a szép percek. Egyáltalán nem voltunk csalódottak. Nem volt rá okunk, hiszen egy ilyen kis költségvetésű autóból, hogy ekkorát alkottunk, azt hiszem, hogy minden elismerést megérdemel. Ezt most nem azért írom, mert az én csapatomról van szó. Ezt így gondolom, és így gondolnám bárkiről, aki ilyen kiváló elektromobilt épít, s végül a 26. helyre kerül.
Ha az egész versenyt végignézzük az elejétől fogva, azt lehet mondani, hogy a kb. 130 indulóból értük el ezt a szép helyezést, ami az egész csapatot örömmel töltötte el, s arra sarkalta, hogy jövőre is induljunk, s még jobbak legyünk. Évről – évre mindig valamilyen újítást gondoltak eddig ki a srácok, s ez most is így lesz. De hogy mi lesz az? Azt majd mindenki meglátja a versenyen.
Addig is mindenki raktározza el magában ezt a sok szép emléket, élményt, s hagyják, hogy a lányok is teret kapjanak az autóépítésben, hiszen nélkülük unalmasabb lenne.